Titkok és tévedések - Nógrádi Esztert,Nógrádi Lászlót,Szabó Mari,Nógrádi Eszterből,Nógrádi Lászlónak,Mikor Kocsis,Várhegyi Emőke Emese,Mivel Esztert,Tasi Hajnalka,Emőke Emese,Várhegyi Miklóssal,Rényi Anna, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Titkok és tévedések

2015-01-14 13:03:08, szerda


	X /.1 Az ácsfai Nógrádi Esztert huszonkét esztendős korában megkérdezték volna származása felől, alighanem azt válaszolja, csak akkor tud felelni, ha megfejtette az öreg kalendárium titkát. Eszter kiskorától kereste a magyarázatot a rejtélyes dolgokra. Három esztendősen azt akarta tudni, miért halt meg az apja. Régen történt. Eszter pár napos volt, mikor Nógrádi Lászlót tragikus baleset érte. Szabó Mari a lánya előtt nem beszélt a tragédiáról, valójában sohasem emlegette az apát. A csöppnyi gyermek lelkét nem akarta terhelni, s elképzelni sem tudta, hogy juthatott eszébe mégis. Eszter öt esztendősen a felől tudakozódott, anyjának miért más a lánykori neve, mint testvéreinek. A Kocsis családban tabu volt a téma, s Mari riadtan mondta, hogy erről nem szabad beszélni. Eszter ennek ellenére újra, s újra szóba hozta. Mari továbbra is kitért a válasz elől, de minden alkalommal a lányka lelkére kötötte, hogy rajta kívül senkivel sem beszélhet róla. Mivel valójában semmit sem mondott, Eszter továbbra is várta a magyarázatot. Tizenévesen, kis tinik módján követelte is. Mari végül belátta, valamit mondania kell. Így is csak annyit mondott, azért más a neve, mert nem a Kocsis családban született. Kiskorában, a háború alatt került a családhoz. Intette most is, be kell érnie ennyivel. Ha Kocsis mamáék tudomására jut, hogy ez náluk téma, úgy érzik majd, már nem tartja magát gyermeküknek. Eszter végzős gimnazista volt, mikor papa után eltemették mamát is. Úgy gondolta, anyjának nincs oka tovább titkolózni, s most már hallani akarta a teljes történetet. Mari kénytelen volt beismerni, hogy maga sem tud többet, mint amit addig elmondott. Kiskorából nincsenek emlékei. Mintha törölték volna a memóriáját, ahogy a filmekben mondják. A családban nem beszéltek róla, a különböző név sem tűnt fel neki sokáig. Egy nap, talán tíz-tizenegy esztendős lehetett, mikor a boltban egyik asszony azt mondta a másiknak: ,, Hogy megtanult beszélni a Kocsisék árvája! ,, Lélekszakadva futott haza, s mamát megkérdezte, miért mondtak ilyet. Mama felelet helyett sírva fakadt. Nem merte többé szóba hozni. De gondolatban sokat foglalkozott vele, s furcsa álmai lettek. Teliholdas éjszakákon némelyik azóta is kísérti. Zaklatott álmában fel-felbukkan egy mosolygós női arc, hozzáhajol kalapban, vagy a nélkül, s egy magas, fiatal férfi, aki leguggol, s széttárja karjait hívogatón. Talán ők voltak a szülei. Most már sohasem tudja meg. Kocsis mamáék a választ magukkal vitték a sírba, mondta könnyekkel a hangjában. Eszter átölelte vigasztalón. Ezen az emlékezetes délutánon lélekben közelebb kerültek egymáshoz, mint addig bármikor. Eltelt néhány esztendő, s Nógrádi Eszterből ifjú hölgy lett, vagy ahogyan a faluban emlegették, igen szemrevaló teremtés. Nem hasonlított sem anyjára, sem korán elvesztett apjára. Kissé nyúlánk volt, középtermetű anyjánál fél fejjel magasabb. Szeme kék volt, haja sötétszőke, míg Mari barna hajú, barna szemű volt, s elmondása szerint, Nógrádi Lászlónak bogárfekete volt a szeme, s sötétbarna a haja. Eszter, az apját csak néhány halvány, megkopott esküvői fényképről, amatőr felvételről ismerte, szüleinek nincstelenségükben nem volt módjuk avatott fényképészt fogadni. Öltözködésében is eltért a faluban gyakori viseletektől. Mindig figyelt a megjelenésre. Nem hivalkodón, de finom ízléssel öltözködött, s mégis modern időknek megfelelően. Akkor is, ha csak boltba szaladt. Soha, senki sem látta slamposan, otthon sem járt elnyűtt holmikban, csámpásra taposott, ócska lábbelikben. Hajviselete sem volt szokványos. Vállig érő, sötétszőke haját homloka felett hátra simította, s színes hajpánttal leszorította. A frizura igen jól állt neki, s egyben praktikus volt. Tiszta homlokát szabadon hagyta, szép ívű, sötét szemöldöke, s szeme égszínkékje is jobban érvényesült. Mellette kevés munkával rendben tarthatta kissé göndörödő, rakoncátlankodó fürtjeit. Bőre színe tavasztól őszig mutatta a nap erejét, de télen szinte teljesen kivilágosodott, várta az első tavaszi napsugarakat. Az eltelt években szellemiekben is gyarapodott. Gimnázium után elvégezte a Tanárképző főiskolát, s tanítani kezdett kis faluja iskolájában. Élhette volna a huszonévesek vidám életét, de egyelőre más tervei voltak. Bizonytalan kis elsősei láttán gyakran jutott eszébe anyja gyermekkora. Talán éppen ilyen riadtan tekintett fel a közelében lévő felnőttekre, mert nem értette, mi történik körülötte. Anyját körülvevő titok valójában azóta az emlékezetes délután óta motoszkált benne, mint megoldásra váró feladat. Mikor Kocsis nagyszülei hagyatékát felszámolták, az öreg kalendáriumot sem véletlenül emelte ki a sok limlom közül. Tanulta, hogy a régi, paraszti családokban a Biblia mellett gyakran megtalálható volt a kalendárium is. Sokszor abba jegyezték fel a családban történt fontos eseményeket. S, valóban. Nagyanyja öreg kalendáriumában is, melyet még a háború előtti években adtak ki, s valamiképpen megőrződött, rábukkant egy különös beírásra. Nem mindennapi női név volt, régi dátummal : Várhegyi Emőke Emese 1944 július 2. Népes famíliájában senki sem ismerte a nevet. Sohasem hallották. Abban viszont egyetértettek, csak mama írhatta be, mert papának nem volt szokása a ceruzával való bíbelődés. Nem foglalkoztak tovább a dologgal. Eszter annál inkább. Anyja története, s a beírás között összefüggést sejtett. Elhatározta, hogy a végére jár. A következő két esztendőben minden szabadidejét a titok megfejtésére fordította. Anyja kívánságára a rokonságban nem érdeklődött tovább, helyettük más falubelieket keresett fel. Beszélt a hajdani orvosuk fiával, néhai apja fél évszázadon át gyógyított a faluban, középkorú fiának volt néhány emléke a falubeli háborús évekről. Felkeresett még pár idős embert, köztük egykori szomszédasszonyt is, aki akkor már a lányánál élt a szomszédos faluban, s a nyolcvanas éveiben járt. Összeadva is keveset tudott meg, de olyan emberhez irányították, aki a háború után amolyan kiskirály volt az elöljáróságon, s évtizedeken át hivatalban maradt. Egybehangzón mondták, olyan hatalma volt, hogy engedélye nélkül semmi sem történhetett a faluban. Idős volt már az ember, magányosan élt valamikor szépnek mondható házában, s megörült a látogatónak. Azt hitte, a fiatal tanítónő hivatalból jár nála, s a falu fejlődésében játszott szerepe érdekli. Panaszosan mondta, egy ideje méltatlanul megfeledkeztek róla. Harmadik utóda, a mostani tanácselnök már futtában sem kezel vele. S, hosszan mesélte volna, mi mindent tett az évtizedek alatt. Mivel Esztert más érdekelte, a maga lendületes módján vissza-visszavitte az időben. Sikerült végül annyit megtudnia, hogy anyja a fővárosból került le más árvákkal egy segélyakció során. Néhány hét után a többi gyermeket továbbmenekítették valami vidéki intézetbe, mivel még tartott a főváros bombázása. Anyját betegség miatt ideiglenesen a Kocsis családnál hagyták. Az ember nem tudta, anyja mikor, hogyan jutott árvaságra, de arra emlékezett, hogy a gyerekek ősszel érkeztek a faluba. ( A kalendáriumba beírt dátum júliusi volt. ) Az ember aztán arról beszélt, hogy Kocsisékat hivatali hatalmánál fogva hogyan szorította rá, hogy az árvát végleg befogadják. A pestiek magukkal vitték az árva igazolólapját, így a nevét Kocsisék bemondása alapján jegyezték fel, a többi adatot maga találta ki, mert az árvát pót-anyakönyvezni kellett. Eszter a látogatás után három dologban volt biztos : a fővárosban kell folytatnia a kutatást, a helyi anyakönyvi bejegyzést nyugodtan elfelejtheti, s az öreg kalendáriumba beírt névnek, s a júliusi dátumnak továbbra is jelentősége van. A névnek mindenképpen. Kocsis nagyszülei igazolólap híján a náluk hagyott gyermek valódi nevét elhallgathatták, helyette olyan nevet mondtak, milyet akartak. Számtalanszor megtette az utat Ácsfa, s Budapest között. Levéltárakat, könyvtárakat keresett fel. Az egykori lakónyilvántartó dokumentumaihoz akart hozzájutni. Hivatalos engedély nélkül nem volt rá lehetősége. Kérvényezte, de a hivatal szerint magáncélú volt az érdeklődése, s kellően nem megalapozott. Ügyvédbarátnőjével készítették a beadványt. Tasi Hajnalka fellebbezni akart, de Eszter nem engedte. Úgy gondolta, csak idejét vesztegetné vele. Hajnit sem akarta igénybe venni tovább. Akkor indult ügyvédi pályája, arra kellett figyelnie. Egyedül folytatta a kutatást, maga elgondolása szerint. A második világháború alatt, a fővárost ért bombázásokról készült írásos anyag olvasásába fogott. Mikor nagyjából tisztába jött az akkori eseményekkel, módszeres kutatáshoz látott. Korabeli kiadványokból kigyűjtötte az elsősegélyt nyújtó helyek címeit abból kiindulva, hogy Várhegyi Emőke Emese, vagy valamelyik családtagja megfordulhatott ott. Ha feljegyezték a sebesültek nevét, címét, közelebb kerül a célhoz. Segélyhelyek általában kórházakban, más egészségügyi intézményekben, kerületi elöljáróságok épületeiben, iskolákban voltak. A fennmaradt írásos anyag nem tartalmazott feljegyzést az ellátott sebesültekről. Figyelme a bombázások áldozatai felé fordult. Ha Várhegyi Emőke Emese a légitámadások során jutott árvaságra, hozzátartozóit köztük kell keresnie. Talált egy hivatalos kiadványt 1946.-ból, melyből megtudta, háromezer áldozata volt a fővárosi bombázásoknak. Ebből közel félszázat nem tudtak azonosítani. Az ismert áldozatok névjegyzékéhez sem tudott hozzájutni, vagy nem készült ilyen, vagy nem volt nyilvános. Akkor jutott eszébe a telefonkönyv. Először az aktuális kötetet vette kézbe, sorra felhívta a Várhegyi vezetéknevűeket. Senkinek sem volt a háború alatt eltűnt Emőke Emese nevű hozzátartozója. A kutatást újra a múltban kellett folytatnia. Hozzájutott a négy évtizeddel azelőtti telefonkönyv kiadványokhoz. Két könyv volt fontos számára, melyik a bombázások előtt jelent meg, s ami a háború befejezése után. Összehasonlította a két könyvet. Megnézte, a Várhegyi vezetéknevűek közül kik maradtak ki a háború utáni kiadásból. Címek alapján utcajegyzéket készített, s összevetette a bombázásokat elszenvedő utcák jegyzékével. Egy utca mindkét jegyzékben szerepelt, egyetlen Várhegyi vezetéknevű telefon előfizetővel, bizonyos Várhegyi Miklóssal. Felpörgött a szíve, s rohant a pontos címre. Az egykori ház hűlt helyét találta. Az üres telken egy virágpavilon árválkodott. Csak pillanatnyilag keseredett el, mint aki a csalódás ellenére a lelke mélyén érzi, hogy jó nyomon jár, közel jutott a megoldáshoz, de lépésről-lépesre kell majd haladnia. Ezt tette valóban. Az üres telekkel szomszédos házakban ajtóról-ajtóra járt, olyan régi lakókat keresett, akik tudtak valamit a lebombázott ház lakóiról. Bárkiről. Talált valakit, aki emlékezett a Várhegyi névre, de csak annyit tudott róluk, hogy fiatalok voltak, kisgyerekkel. Viszont abban a házban, ugyanazon a függőfolyosón közelről ismert egy orvos családot. Szolgálójukról tudta, hogy Várhegyiék szolgálójával barátkozott. Az orvosék szolgálója túlélte a háborút, a bombatalálatkor éppen nem volt a házban. Most a közelben lakott, gyakran találkozott vele. Úgy gondolta, emlékszik a lányra, mert abban az időben nagyon jóban voltak. Gyakran látta őket, együtt jártak kimenőre, összekapaszkodva, nevetgélve. Azt is tudja talán, lánypajtása túl élte-e a háborút, merre vitte utána a sorsa, vagy hova való volt. Így történt szóról-szóra. Az egykori szolgálólány nem felejtette el hajdani lánypajtását. Beszélgetésük után Eszter már tudta, megtalálta a keresett családot. S, leutazott egy isten háta mögötti faluba megkeresni azt, aki mindezt igazolhatja. Egy napon anyja elé tett néhány régi keltezésű iratmásolatot, s valamikori társasági lapból fénymásolt fényképet. Jóvágású, magas termetű fiatalember volt a képen, fekete frakkban, fehér mellénnyel, fehér csokornyakkendővel. Mellette kissé nyúlánk, igen karcsú, mosolygós fiatal hölgy állt, gyönggyel hímzett, fehér estélyi ruhában. S, elmondott egy történetet, melyet kutatása során tudomására jutott tényekből, s a falubeli emberek emlékfoszlányaiból rakott össze egy árva kislányról. S, arról a befogadó, derék emberpárról, akiket a sors akaratából nagyszüleiként szerethetett. Rényi Anna

0 komment , kategória: novellák, gondolatok, versek

Címkék: szomszédasszonyt, lakónyilvántartó, összekapaszkodva, rakoncátlankodó, vezetéknevűeket, bombatalálatkor, dokumentumaihoz, elhallgathatták, megfordulhatott, kalendáriumában, pillanatnyilag, hozzátartozóit, névjegyzékéhez, hozzátartozója, nagyszüleiként, megfeledkeztek, kivilágosodott, szolgálójukról, öltözködésében, intézményekben, elöljáróságon, vezetéknevűek, igazolólapját, kiadványokhoz, kiadványokból, bombázásokról, utcajegyzéket, kalendáriumba, szellemiekben, függőfolyosón, elöljáróságok, anyakönyvezni, egyetértettek, beszélgetésük, bombázásoknak, számtalanszor, ácsfai Nógrádi, öreg kalendárium, rejtélyes dolgokra, lánya előtt, csöppnyi gyermek, felől tudakozódott, lánykori neve, válasz elől, lányka lelkére, háború alatt, teljes történetet, filmekben mondják, boltban egyik, választ magukkal, emlékezetes délutánon, faluban emlegették, Nógrádi Esztert, Nógrádi Lászlót, Szabó Mari, Nógrádi Eszterből, Nógrádi Lászlónak, Mikor Kocsis, Várhegyi Emőke Emese, Mivel Esztert, Tasi Hajnalka, Emőke Emese, Várhegyi Miklóssal, Rényi Anna,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]